Kórusunk működéséhez nagy szükség van a támogatók segítségére. Adója 2%-ának felajánlásával úgy tud támogatni minket, hogy az Önnek semmibe nem kerül. Kérjük, éljen ezzel a lehetőséggel!

NYOMTATVÁNY

KÖSZÖNJÜK

Regisztráció itt:

https://forms.gle/35Rruo2Utez2uhwh8

Gémesi Kubicsko Irén

(1940—2022)

Április 12-én terjedt a megdöbbentő gyászhír e-mailben, sms-ben: súlyos betegség után elhunyt Gémesi Irénke, kórusunk alapító tagja, egykori szervező titkára.

1940. június 29-én született Érsekújvárban. A pozsonyi Pedagógiai Gimnáziumban érettségizett 1958-ban. Ugyanebben az évben kezdett szülővárosában tanítani, ahol alsó tagozatos kórust is vezetett. Közben 1964-ben a nyitrai Pedagógiai Főiskolán levelező tagozaton magyar nyelv—szlovák nyelv—zenei nevelés képesítést szerzett. 1980-tól a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője lett, ahol főleg ifjúsági műsorokat szerkesztett és vezetett. A rendszerváltás után a Pátria Rádió szerkesztője volt.

Öt évig énekelt az Ifjú Szivek kórusában, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának (mai nevén: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának) alapító tagja, majd 1990-től 2006-ig szervezőtitkára volt. 2004-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével tüntették ki.

Fellapozom a Tanítókórus krónikáját. Az első néhány oldal inkább emlékkönyv, mint krónika: az összejöveteleken megjelentek névsora, aláírásai. Már a legelsőn (1964. november 27., Nyitra) ott áll Gémesi Károlyné neve. A további lapokon, ahol már rövid leírások, fotók is szerepelnek, Irénke – vagy ahogy őt mindenki nevezte: Csiri – mindig mosolyog. Előveszem az emlékfüzeteket is. Szinte mindegyikben található egy-egy riport Csirivel. Az 1984esben arról számol be, hogy 1958ban frissen begipszelt, törött lábával is felállt a debreceni színpadra. Az 1989ben megjelentben azt mesélte el, hogy milyen különös élményt jelentett számára, amikor 1972ben, egy bulgáriai szabadtéri színpadon (Vass Lajos külön kívánságára) szólóban énekelhette az egyik lengyel népdalfeldolgozás szoprán szólamát. A 2004es egy rendhagyó kórustörténet és egy „vallomás”: „1990-től vagyok az énekkar szervezőtitkára. Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor felkértek és megválasztottak. Bevallom, ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb ezt a munkát végezni. No nem a korom miatt! Ugyanis – kezdetben tényleg csak szervezni kellett, de ma már inkább kérni és keresni kell a támogatókat. Viszont nagyon jó érzés tudni, hogy 40–50 ember bizalommal fordul hozzám. Néha azt gondolom, hogy befogadtak a családjukba, s ezáltal Ők az én »nagy családom«.” Ezt valamennyien így gondoltuk. Minket általában „kicsim”-nek szólított, és a meghívót többnyire így írta alá: Anyátok. Ő tényleg anyja volt ennek a nagy családnak, és itt most egyáltalán nem kell a korkülönbségre gondolni. Csiri korát mindnyájan legalább másfél évtizeddel kevesebbre becsültük.

Gémesi Irén hangját a rádióból sokan ismerték, és kellemesen meglepődtek, amikor a színpadról is ez a hang szólt hozzájuk. Csiri a hangversenyeinken is szívesen elvállalta a konferálást. Ha olykor olyan konferanszot kellett felolvasnia, amit nem ő írt, azonnal előkerült a piros toll: nem szerette a terjengősséget, és a legfőbb szempontnak az érthetőséget tekintette. „Ha egy írott szöveg első olvasásra érthetetlen, akkor az olvasó megteheti, hogy többször is újraolvassa. De az elhangzó szövegnél erre nincs lehetőség” – mondta egy alkalommal. Történt egyszer, hogy Csiri berekedt, és énekesként sem állhatott fel a színpadra, ezért engem kért meg: vállaljam el a műsorközlő szerepét. Egyetlen kikötése volt: „Sohase kezdd azzal, hogy »Engedjék meg...«, mert ez a lehető legfölöslegesebb félmondat. Ugyanis, ha nem engedik meg, te akkor is el fogod mondani, amit akarsz.”

Olvasom a néhány perce érkezett sms-eket, e-maileket. Kivétel nélkül mindenki leírja, hogy mennyire bájosan gondoskodó volt, mennyire szeretett minket. Akkor is, amikor már nem járhatott közénk. Szervezőtitkár-utódjával, Kövesdi Krisztinával (és általa így az egész kórussal) haláláig baráti-gondoskodó kapcsolatban maradt.

Gémesi Irén kedvességére, odaadó tevékenységére mindig emlékezni fogunk. Isten nyugosztalja!

Horváth Géza,

a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának krónikása

Molnárné Nagy Erzsébet

(Alistál, 1933. június 26—Dunaszerdahely, 2021. január 17.)

Pedagógus, karnagy, tankönyvíró

Református lelkészcsaládba született. Alistálon járt alapiskolába (1939—43). 1943-ban Kőszegen a gimnázium I. osztályába járt. 1945 után magántanulóként tanult és tett vizsgákat Kecskeméten. 1947 őszétől a Kecskeméti Tanítóképzőben tanult 1950-ig. Énekelt a Képző énekkarában, így cselekvő részese lehetett a kecskeméti színházban Kodály 65. születésnapjára rendezett ünnepi hangversenynek; sőt abban a kitüntető kegyben részesült, hogy ő adhatta át a Mesternek a színpadon a babérkoszorút. A zenei pályát Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta ösztönzésére választotta. 1950 szeptemberében megnyíltak a magyar középiskolák, ezért Pozsonyban, a Magyar Pedagógiai Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. 1952—56 között a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán végzett ének-zene—földrajz szakon levelezőként. 1952 szeptemberétől 1957-ig Csicsón tanított. 1957—60 között Apácaszakállason és 1960—1990 között, nyugdíjazásig Dunaszerdahelyen, a mai Szabó Gyula Alapiskolában tanított. Az iskolában gyermekkórust vezetett. A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola gyermekkarával, amelyet a Lukin-házaspár vezetett, hosszantartó, sikeres barátságot ápolt, a kórustagok a mai napig szívesen emlékeznek vissza a kirándulásokra és a közös koncertekre. A zeneakadémiai szerepléskor 1966 júniusán jelen volt Kodály Zoltán is. Kórusa rendszeresen részt vett a járási versenyeken. Tanítványai a mai napig hálásan emlegetik élményszerű földrajz- és zeneóráit is. 1970ben Kodályné meghívására ösztöndíjjal részt vett az 1. Kodály Szemináriumon. Ez a szeminárium nagy élmény volt számára. 1971—81 között a Dióspatonyi Barátság kórus karnagya volt. A kórussal sikeresen szerepelt a Galántai Kodály Napokon is 1975-ben (bronzkoszorú). A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának alapító tagja, a mezzoszoprán énekese, sok sikeres külföldi szereplés, versenyek résztvevője (Finnország, Írország, Nagy Britannia, stb.) volt. 1962-től a Járási Pedagógiai Központ zenei nevelés módszertani csoport vezetője volt. Kovácsné Kállay Zsuzsannával zeneinevelés-tankönyvet írt az alapiskola 2., 3., 4. osztálya (1986—88) és a 7., 8. osztálya számára (1992).

Férje, Molnár János (1927—2018) magyar-történelem szakos pedagógus volt. Két gyermekük született. Nagy szeretettel törődött öt unokájával, és örömmel figyelte négy dédunokája fejlődését. Nyugdíjazása után is érdeklődéssel követte a szlovákiai magyar oktatásügy alakulását, fiatal kollégái munkáját, a zenei és kulturális eseményeket. Kiállításokra, koncertekre járt, sokat olvasott, mindig megnézte a Virtuózok, a Fölszállott a páva műsorait. Figyelme mindenre kiterjedt, szellemi frissességét utolsó pillanatáig megőrizte.

–hg–